Mi végre?

"... úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoody nagyságok, hogy kezünk lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén ... hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban ami nyom, ami megmarad. Ami marad." /czifi/

Keresés ebben a blogban

2011. július 29., péntek

Óda a naphoz

Ha újra látnám,
aranyszalagját
meghajlítaná a hajnal.
Lustán elfeküdnék a fűben,
meghalnék sugaráért,
meghalnék melegéért.
Nap!
Rügyeknek anyja!
simítsd el könnyeim,
ringass a szelekkel el!
Melegítsd szeretteim,
kik fagyban élnek,
örök télben!
Soha nem látták arcod.
Nap!
Kelj!
Sikítok még
rétek füvével
rügyekért,
a vízért, mely
jégkérgét vonja hátán.
Jöjj!
Áradj vérembe!
Élni akarok!
Megfagyaszt a tél!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése