Czifrák Bandi barátunk emlékére
Bandikám! Még igazán várhattál volna. Kicsi, törékeny még az a naspolyafa, mely alá nyugodni tértél. Tudom, ezt szeretted volna, ha ez alá temetnek, de talán te magad sem gondoltad, hogy ez ilyen hamar beteljesedik.
Olyan volt elmúlásod, mint az életed. Pörgős. Három-négy nap és kész. Elmentél. Mások évekig, évtizedekig készülnek a nagy útra. Szenvednek, imádkoznak. Te pedig csak úgy egyik napról a másikra megszűntél létezni. Üres a kis ház, a kis porta, ahol annyira szerettél élni. Pólos Árpád művész úr, a te szavaiddal szólva „Árpi” temetéseden elmondott verse szívbe markoló volt. Mintha Ady Endre neked írta volna minden sorát. Szeretted Hejcét és a kis portát. A házadban elmúlásod után is minden rólad mesélt. Ahogyan Kövesdi Szabó Mária művésznő „Marika”, egykori hajlékodba betérve mondta: „Ez ő! Ez Czifrák! Elmondta, hogy pár hete te mutattad meg neki hol kell medvehagymát szedni. Én is beszéltem veled elmúlásod előtt pár nappal. Hívtalak az encsi bogrács-csatára. Jöttél is volna szíved szerint, de mint ahogy elmondtad, nagyon összetorlódtak az intéznivalóid. A kocsit javíttattad, ezért elmaradtál kicsit a „Miújsággal”. Debrecenbe készültél levilágíttatni. Készültél. Sajnos csak készültél, de már nem értél oda, mint ahogyan nem jöttél el a bogrács-csatára sem. Már nem jöhettél. Pedig mennyire szerettél főzni. Különleges ételeket. Ételeket Czifrák Bandi módra. Ezeket le is írtad az újságodban, hadd főzzék meg mások is. Levilágítatlan, kiadatlan maradt a Mi újság…? utolsó száma. Üresen maradt egy tűz a bogrács-csatán.
Nem gondolod, hogy illetlenség így egyik napról a másikra köszönés nélkül elmenni, ripsz-ropsz. Befejezetlenül hagyni a Mi újságot, örökre abbahagyni az újságírást, ez sem túl szép dolog. Bandikám! Ki fog most írni, zenélni helyetted? Ki fogja nyelvére venni és tollával közreadni a világ nagy igazságtalanságait? Ki fog írni az emberek problémáiról? Ki fogja felnyitni szemünket és szívünket? Ki fog jókedvvel énekelni, szájharmónikázni?
Félelmetes, döbbenetes volt, amikor temetésedkor „énekelve vártad” a portádra lépő, végtisztességet tévő barátaidat. Ehhez még hozzájárult a kertben, a házban több ponton elhelyezett fényképed, amelyen sejtelmes mosollyal, kezeddel utolsó búcsút intve néztél ránk. És közben szólt a country. Énekeltél, szájharmónikáztál, úgy mint régen. Mint régen a szép időkben. Sokan voltunk nálad. Utoljára. Olyanok is sokan voltak, akik korábban még nem jártak házadban. Megrázóan szép, romantikus porta. Egy kis remetelak. A béke szigete. Ez a porta és a kis ház az életről, az emberről szól. És most ez a hely, a béke szigete lett hamvaid otthona. Nyughelyed. Tested pora itt ezen a kis hejcei portán, a naspolyafa árnyékában bizonyára nyugalmat lel, de lelked, szellemed biztos tovább szolgál. Ott fenn, ahová kerültél te leszel a hírmondó. De ott már könnyű dolgod lesz. Ott csak jó híreket, pozitív kritikát kell írnod a szereplőkről. Tudsz te pozitívat is írni, ha a szíved úgy érzi. Fog az menni, ne izgulj.
Temetésed reggelén otthon lecsót főztem, és eszembe jutottál kavargatás közben. Hogy szerettél főzni! Szerettél és tudtál is. Mint ahogyan ízesen beszélni is tudtál a különböző ételekről, alapanyagokról. Főzés közben gyakran és sokáig eszembe fogsz még jutni, mint ahogyan cikkírás közben is. Vajon Czifrák Bandi ezt vagy azt hogyan főzné? Mit tenne bele? Mikor? Mennyit? Mert egy finom étel ilyen apróságokon, a részleteken múlik. Mit, mennyit és mikor? Na és a technológia. A hőfok, a kavarás, az edény. Mind-mind lényeges. Elég egy kis eltérés és már más a végeredmény. Ezt tudtad te nagyon. Az ételek know-how-ját. Eszembe fogsz jutni cikkírás közben is. Gyakran fel fogom tenni a kérdést magamban. Vajon Bandi ezt a témát hogyan fogná meg? Hogyan sziporkázna szavaival, soraival egy-egy nagy igazságtalanság, egy-egy anomália nyilvánosságra hozásakor. Ő egy igazi demokrata és ebből adódóan egy demokrata, szabadelvű újságíró volt. Meglátott valamit a környezetében, a rendszerben, amit nem helyeselt, ami felháborította és hangot adott neki, felhívta rá a figyelmet. Nyilvánosságra hozta véleményén, cikkein keresztül a hibákat, hiányosságokat. Mindezt jobbító szándékkal. Azért, hogy ne kövessük el azokat újra és újra. Tanuljunk belőlük és harcoljunk az igazságtalanság ellen. Nagy űr támadt mögötted a térség újságírásában. Nagy és pótolhatatlan űr. Ritkán születnek ilyen Czifrák Bandik, akik kimondják, leírják ami a szívükön. Pedig az újságírásnak, a szabad sajtónak ez lenne a lényege. Nyilvánosságra hozni és ha kell kipellengérezni, kigúnyolni a hülyeséget, a melléfogásokat, a hibákat.
Hányszor felolvastad nekünk az irodában még megjelenés előtt vezércikkeidet. Hogyan örültél annak ha míves újságírói „csűrcsavarásokkal” rávilágítottál a lényegre és rápirítottál az igazságtalan dolgokra, történésekre.
Csak olvastad, olvastad ilyenkor jóízűen - a lényeges sorokat gondosan kihangsúlyozva – írásaidat. És közben diadalittasan pillantgattál ránk, ellopva tekintetünkből a tetszést, a ránk átragasztott lelkesedést. Örültél cikkeidnek, mint anya gyermekének. Neked a cikkek, a versek, a dalok voltak a gyermekeid. Ezek őrzik emlékedet ma is. Ezekben öröklődik tovább szellemiséged, egyéniséged. Ezekre a cikkekre, akárcsak Marika mondta a házadra szintén elmondhatjuk: Igen, ez Ő. Ez Czifrák Bandi.
Sokan voltunk nálad, Hejcén utoljára, kertedben, temetéseden, amely egyben utolsó közvetlen búcsú is volt tested porától, mert szellemed tovább él bennünk.
Bandi! Képzeld, eljöttek Limanowából is kedves lengyel barátaid, Jurekék. Itt voltak többen a Kassai Thália Színházból. Árpi és Marika. Nagyon megdöbbentek, amikor halálhíredet hallották. Árpi tette a dolgát úgy férfiasan. Szavalt a sírodnál. Nem kis erejébe telhetett összeszedni magát, hogy tudjon szólni, szavalni és ne csukoljon el a hangja egy barát sírjánál. Megcsinálta. Erőt adott neki a te emléked. Itt volt Kolár Péter is, a Tháliából és Havasi Józsi újságíró barátod, a Kassai Figyelőtől. Encsről is voltunk többen, az Encsi Hírektől. Ákos, Attila, Tamás és jómagam. Ott volt Sohajda Pista is. Voltak még polgármesterek is szép számmal és barátok Abaújból. Kormos Péter és családja odaadóan szervezte a temetést. Na és persze nagyon sokan voltak szülőföldedről, Debrecenből is. Zenésztársaid, a „pátriások”, barátaid, rokonaid. Na de minek is írom le mindezt, hiszen te bizonyára mindent láttál. Éreztük ottlétünkkor szellemedet. Nemcsak a hangszórókból szóltál hozzánk és a fényképről intettél végső búcsút, de valahol ott keringtél a levegőben, a szél fuvallatában, a hejcei porta fölött. Kajánul mosolyogva, mint a kisgyerek, aki elbújik a szekrényben, hogy ne találják meg. „Na ugye jól eltűntem közületek?” Csak úgy czifrákosan.
Ezentúl ha cikket írok, gyakran eszembe fogsz jutni. Megjelenés előtt, majd hang nélkül felolvasom neked én is mit írtam és kérlek véleményezd. De csak az igazat, mindig csak az igazat mond meg arról, amit írtam. Ne szépíts. Mondd ki őszintén tetszik vagy nem tetszik. Bocs. Nem akartalak megbántani azzal, hogy azt feltételeztem rólad nem leszel elég őszinte, elég kritikus, elég szókimondó. Életedben is az voltál. Miért lenne ez másként most, halálod után. Most már pláne hogy kimondhatod mindazt, amit gondolsz. Ne haragudj, már megint hülyeséget írok, hiszen te eddig is kimondtad. Nem szépítettél, de nem is csúnyítottál a dolgokon. Ja igen, a kritikáról jut eszembe, hogy a Kassai Színház életéből is hiányozni fogsz. Hiányozni fognak színi kritikáid, melyekben bár finoman, de hangot adtál annak ha nem tetszett valami, viszont tudtál dicsérni is. A teljesítményt, a minőséget, a jó alakítást és rendezést elismerted, meg is dicsérted.
Hiányozni fogsz az Encsi Hírekből is. Nem lesz többé Kitekintő. Nincs aki „kitekintsen”. Mint ahogyan nem lesz „Mi újság…?” sem. Milyen lelkesen és örömmel hoztad be Encsen jártadkor a „Mi újság…” legfrissebb számait irodánkba. A vezércikkeidet első kézből tolmácsoltad nekünk. Ez sem mindenkinek adatik meg. Te Bandi, tudod, hogy majdnem mindig ebédidőben toppantál be? Tudod milyen nagy áldozat volt korgó gyomorral végighallgatni felolvasásodat és mindehhez jó képet vágni? Mert muszáj volt érdeklődő tekintetet mutatni, hiszen szemeddel fel-felpillantottál olvasás közben mintegy meggyőződve, ott vagyunk-e még az irodában, van-e még hallgatóságod.
Tudod megmondom őszintén mindez akkor kicsit terhes volt, de most, ma, szíves örömest vállalnánk ezt a terhet, ha újra bejönnél. Én ezért is untam kicsit a felolvasásodat, mert úgyis tudtam, hogy jó amit írsz. Engem nem kellett meggyőzni. Kazinczy jelmondata jut eszembe írásaid kapcsán: „Jót s jól!” Jól írtál, mívesen, egyéni és utánozhatatlan hangvételben, stílusban, úgy czifrákosan.
Kellene, nagyon kellene ez a hangvétel, ez a szókimondás ma is. Hiányozni fogsz a közéletből, mint ahogyan hiányozni fogsz intézményünk életéből is, ahol ugyan csak mint „külsős” voltál jelen, de jelenléted mégis meghatározó volt. Az évenként Mogyoróskán megrendezett sajtónap, a te nagy baráti találkozód is sokaknak hiányozni fog. Hiányozni fogsz zenész társaidnak is. Megrázó volt hallani téged a temetésen. Nagy dolgot csináltál a zenében is. És azt is olyan czifrákosan. Lelkesen, izzón, temperamentumosan. Nem kellett volna így elsietni erről a világról. Annyi jó dolog volt, amit te itt műveltél. Nem fog hiányozni az újságírás, a zene, a főzés? Miért kapkodtál, hisz kicsi még az a naspolyafa, ráfért volna még pár év, hogy megerősödjön. Nincs igazam? Ja, hogy neked még ezektől is nagyobb küldetésed van valahol? Hogy máshol van rád szükség? Azt üzened, hogy köszönöd szépen megható, aggódó szavainkat, de most egy kicsit nagyobb dolgokban utazol. Azért köszönsz mindent ismerőseidnek, barátaidnak és kéred ne haragudjunk, amiért szó nélkül elsiettél, és kéred hogy ne haragudjanak, bocsássanak meg, akiket szókimondásoddal megbántottál. Kéred, végül hogy őrizzünk meg emlékezetünkben olyannak, amilyen voltál, amilyennek ismertünk.
Tehetünk mást? Nyugodj békében és ha szükség van rád, szolgálj tovább nemes eszmék, jó ügyek érdekében.
Végezetül zárszóként Bandi írásaiból, dalszövegeiből idézünk, melyekben valahol kódolva ott volt hitvallása és az elmúlás üzenete is.
Kércsi Tibor
„Sírni nem, azt nem lehet, könnyű könnyekkel temetni emlékeket.” (Czifi)
„…úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoodi nagyságok, hogy kezünk, lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén…hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban, ami nyom, ami megmarad. Ami marad.” (Czifi)
A kör megbonthatatlan
Némán álltam ablakomban hideg esős reggelen.
A napra várva azt kívántam
- barátaim - hogy jöjjetek.
Tudd a kör megbonthatatlan
és a körben mind egyek vagyunk
Hosszú láncban egy-egy láncszem
úgy mi mind összetartozunk.
Szétszóródva itt a földön megyünk mind vélt célok felé,
ha bánatod van oszd meg vélünk
csak így lehet örömünk tiéd.
Tudd…
Testem por lesz lenn a földben
egy napon ha elmegyek
ám a lelkem - jóbarátok -
mindig itt lesz köztetek.
Tudd…
Láttam a fényt
Az Élet mint vásznon a film pereg
kerekét vissza nem tekerheted
de szólít egy hang az éj közepén
kívánd a hajnalt, már láttam a fényt
Láttam a fényt, láttam a fényt
nem kell több árnyék, éj, sötétség
Bármi jöhet, de te sose félj
várjad a hajnalt, már láttam a fényt
Akár a vak úgy botladozunk
Elesünk, felállunk, újra indulunk
akár egy vakot éltet a remény
kívánd a hajnalt már láttam a fényt
Láttam a fényt, láttam a fényt
Igazként éltem, úgy is halok
akármi szélnek nem hajolhatok
Szívemben őrzöm az örök reményt
Tudom az utam, már láttam a fényt
Láttam a fényt, láttam a fényt.
