szempilláim alatt,
és a bíbor-festék miközben
átalakult
egy hullámzó ütemre,
apró égő vonalat rángatott
az orrom előtt.
Utaztam
arra a hullámzó ütemre,
míg meg nem láttam a napot,
a vakfoltomat,
a napot,
a vaktavamat.
Sűrű erdő közepén
hínárt halásztam,
szurok színű hínárt
szurok színű tőből,
szurok szemű halak nevettek rám,
felgyújtom a tavat!
a széleken
lángok nyelték az eget:
beleúsztam:
lángarcok köszöntöttek,
velük égtem,
égtem;
lenn piti ügyek,
pici süket fülek,
fenn már testem marta a láng,
pórusaim átjárta a szurok,
hiába szúrok, bökök,
millió lángkéz beljebb lök,
legyél enyém,
utazom arra a hullámzó ütemre,
négy szurok kerék visz,
szurok ágyban,
a rúd vonja az utat,
fejfák térdre esnek;
halottas kocsi,
hullámzó ütemek
rugókban,
kihűlt világ szemem alatt,
hullámzó ütemre utazom,
utazom mogorva zarándok,
teveháton, mezítláb tövisen,
meglátni a Kába kövem,
égő szuroktó ölén
a napot,
a vakfoltomat.
