Kihűlt a világ
szempilláim alatt,
és a bíbor-festék miközben
átalakult
egy hullámzó ütemre,
apró égő vonalat rángatott
az orrom előtt.
Utaztam
arra a hullámzó ütemre,
míg meg nem láttam a napot,
a vakfoltomat,
a napot,
a vaktavamat.
Sűrű erdő közepén
hínárt halásztam,
szurok színű hínárt
szurok színű tőből,
szurok szemű halak nevettek rám,
felgyújtom a tavat!
a széleken
lángok nyelték az eget:
beleúsztam:
lángarcok köszöntöttek,
velük égtem,
égtem;
lenn piti ügyek,
pici süket fülek,
fenn már testem marta a láng,
pórusaim átjárta a szurok,
hiába szúrok, bökök,
millió lángkéz beljebb lök,
legyél enyém,
utazom arra a hullámzó ütemre,
négy szurok kerék visz,
szurok ágyban,
a rúd vonja az utat,
fejfák térdre esnek;
halottas kocsi,
hullámzó ütemek
rugókban,
kihűlt világ szemem alatt,
hullámzó ütemre utazom,
utazom mogorva zarándok,
teveháton, mezítláb tövisen,
meglátni a Kába kövem,
égő szuroktó ölén
a napot,
a vakfoltomat.
Mi végre?
"... úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoody nagyságok, hogy kezünk lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén ... hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban ami nyom, ami megmarad. Ami marad." /czifi/
Keresés ebben a blogban
2011. július 19., kedd
2011. július 18., hétfő
Czifrák András Baráti Kör Telefonregiszter
Név Telefon
Aleksander Majerski 00-48500474254
Antal Zsolt 06-30-4434524
Balázs József
Bálint Ádám
Balogh Mária 06-20-2447583
Barbócz Sándor
Bencsik László
Bosznai János 06-20-4893848
Csordás László
Csordás László Csori 06-30-2766811
Czellér András 30 938 22 81
Czellér László 06-30-6196855
Czifrák Laura 06-70-3653712
Czifrák mama Magdi néni 06-52-319891
Czifrák Tibor 06 30 3807571
Dévai Zsolt Luxi 06 -30-7394128
Federics Erzsébet 06-20-3824625
Fekete András 06-30-3814555
Hábel Tamás
Havasi Péter 00-421348753013
Hován Istvánné 06-30-9636886
Ipolyi Gyula 06-20-3708924
Iván Ildikó
Jerzy Wrona 00-48183372665
Kátai István Stula 06-30-5530657
Kocsis Géza 06-30-4204886
Kolár Péter 00-421905456680
Kormos Áron 06-20-5061502
Kormos Emma 06-20-5061502
Kormos Péter 06-30-2023536
Koroknai János 06-20 3304186
Kosztyu Zsolt
Kovács Péter 06-30-9428391
Kujbus János 06-30-6168957
Kukta János 06-30-6688082
Küzmös László 06-70-2143812
Leszták István
Makranci Béla
Marosi Tibor 06-30-8598330
Márton Csaba
Mátrai István
Mohos Péter 06-20-9338610
Molnár Jenő 06-30-4655247
Papp Antal 06-20-3585847
Papp István
Petrovics József
Pinczés József
Póta György
Rábold Elek Lexi 06-30-2306873
Rehó Sándor 06-20-9457849
Rizán István 06-20-5210289
Sándor Béla II. 06-30-85222961
Sándor Bélan I. 03-30-6916981
Sarkadi Tamás
Simándi János
Sivák János 06-30-4807573
Szabó Gábor 06-20-2103072
Szabó Géza
Szathmári László Úti 06-20-3781915
Szegedi Imre 06-20-9951481
Szentkirályi István Fony 09-20-9162891
Szmola Ernő
Szöllősi Tibor Tibu 06-20-9248424
Tacsi Magdi (Czifrák Magdolna) 06-20-5828866
Terdik László Luci 06-20-9149 677
Tilk László Géza Öcsi 06-20-4937508
Tóth Imre 06-20-5975307
Tóth László
Urbán László 06-20-9789915
Varga Tibor Bakter 06-30-5360544
Vargáné V. Erika 06-30-3860823
Vásárhelyi László 06-70 6046401
Végh János 06-30-9854115
Veres János
Zbigniew Olehsy 00-48-604121688
Megjegyzés: Kérem, aki nem járul hozzá a fenti telefonszám közzétételéhez - avagy az számhibás - azonnal jelezze a tilk@t-online.hu e-mailra, illetve a 06-20-4937508 számra.
A folyomány: Az ifjú nemzedék
Bandi alapítója - szervezője, lelke - volt a Pátria illetve a Kantrijó együtteseknek is. Ezek a körök éppen a mogyoróskai találkákon is "egybefolytak". A pátriások és a kantrijósok alkotják a gerincét a baráti társaság zenei vonulatának. Gyermekek, unokák nőttek fel Pátria és Kantrijó dalokon. A folyományokból, az "utódokból" íme - egyenlőre kettő - bemutatóként, a "vér nem válik vízzé" jeligével:
Budapest - SUBSCRIBE Tilk - pátria vonal
Debrecen- FROGSHOW Rábold - kantrijó vonal
Budapest - SUBSCRIBE Tilk - pátria vonal
Debrecen- FROGSHOW Rábold - kantrijó vonal
Nem tudom
Hol vagyok?
Nem tudom,
állítólag egy bolygón,
amelyik nem is gömbölyű,
s kering egy izzó, sárga
gömb körül.
Hol vagyok?
Nem tudom,
Csak azt tudom, hogy
véletlenek folytán,
egy a kétmillióhoz
megszülettem
Skatulyában élünk,
skatulyánk egy skatulyában,
Rendszerek, rendek, rendetlenségek.
az életből az örök kell
Valahol a nem láthatóban
van egy kút,
s a nem-láthatóhoz
van egy út.
Megkeresném,
Ha lenne, az úton
kútra lelnék, s a kútban
igazakra.
Igazak kútja,
tiszta víz,
meríthetsz vándor, ha arra jársz,
s majd szólj, ha megtaláltad
az utat, a kutat,
mert cserébe én is odaadom
az igazamat.
csak a szavakat nem tudom
Gondjaim közt gondjaim gondolkodnak,
hallhatatlan szeretnék lenni,
de meghalatnak perceim,
percekben élek, halok.
a végtelenben vagyok anyag,
az objektív valóság, mely öröktől
fogva létezik, tehát örök vagyok,
hallhatatlan, csak tudatom,
az anyag kiválasztottja él
véges határok között.
Meghalunk,
új bolygóra száll porunk,
s termékenyen izzik
földdé, vízzé, levegővé, fénnyé,
szerveződik életté.
Lényünk lénye tenni,
anyagból anyaggá lenni:
málni, foszlani,
termékenyülni,
építődni,
épülni.
Bánt hogy igazam
ily kicsi,
születni, élni, tenni,
lenni, meghalni,
Élni,
életre tanítani.
Nem tudom,
állítólag egy bolygón,
amelyik nem is gömbölyű,
s kering egy izzó, sárga
gömb körül.
Hol vagyok?
Nem tudom,
Csak azt tudom, hogy
véletlenek folytán,
egy a kétmillióhoz
megszülettem
Skatulyában élünk,
skatulyánk egy skatulyában,
Rendszerek, rendek, rendetlenségek.
az életből az örök kell
Valahol a nem láthatóban
van egy kút,
s a nem-láthatóhoz
van egy út.
Megkeresném,
Ha lenne, az úton
kútra lelnék, s a kútban
igazakra.
Igazak kútja,
tiszta víz,
meríthetsz vándor, ha arra jársz,
s majd szólj, ha megtaláltad
az utat, a kutat,
mert cserébe én is odaadom
az igazamat.
csak a szavakat nem tudom
Gondjaim közt gondjaim gondolkodnak,
hallhatatlan szeretnék lenni,
de meghalatnak perceim,
percekben élek, halok.
a végtelenben vagyok anyag,
az objektív valóság, mely öröktől
fogva létezik, tehát örök vagyok,
hallhatatlan, csak tudatom,
az anyag kiválasztottja él
véges határok között.
Meghalunk,
új bolygóra száll porunk,
s termékenyen izzik
földdé, vízzé, levegővé, fénnyé,
szerveződik életté.
Lényünk lénye tenni,
anyagból anyaggá lenni:
málni, foszlani,
termékenyülni,
építődni,
épülni.
Bánt hogy igazam
ily kicsi,
születni, élni, tenni,
lenni, meghalni,
Élni,
életre tanítani.
Adj három álmot
Adj három álmot,
Add hogy valóra váljon,
Adj három marék földet,
elvethessem aranymagvaim,
belőle fák nőjenek,
aranyalmát teremjenek,
Adj sárkányokat, szörnyeket,
hogy védhessem fáimat,
a fakadó rügyeket,
adj szeleket,
ha fáim gyengék,
kitörjenek,
ha erősek,
erősödjenek.
Add hogy valóra váljon,
Adj három marék földet,
elvethessem aranymagvaim,
belőle fák nőjenek,
aranyalmát teremjenek,
Adj sárkányokat, szörnyeket,
hogy védhessem fáimat,
a fakadó rügyeket,
adj szeleket,
ha fáim gyengék,
kitörjenek,
ha erősek,
erősödjenek.
2011. július 16., szombat
Lássátok feleim szömtükkel ...

Elbúcsúztattuk Bandit, közel kétszázan, Édesanyja, testvérei, rokonai, barátai, tisztelői. Várjuk a Jóbarátoktól az általuk készített felvételeket, amelyből egy kis albumot szeretnénk összeállítani. A Czifrák András Baráti Társaságba huszonhét Jóbarát regisztrált.
Fotóalbumok
2011. július 15., péntek
A jóbarát, Czifrák András porainál
Bandi, közülünk egy voltál,
Ki több akart - s tudott – lenni a soknál.
Egy érdekes, különös, kiváló szerzet,
Ki képeket festett és dalokat is szerzett.
Ki nagy szemmel és szívvel,
Nézte e világot, ki helyettünk írt, kiáltott,
Kiállt ott, hol ember kellett a gátra,
Ki előre is látott, nem csak hátra.
Tested por lett, lent a földben,
Lám könnybe lábad szemünk,
Ám lelked és szellemed – ahogy megírtad –
Itt él bennünk, s velünk.
Ki születik az mind el is megy,
Te is csak addig lehetsz még velünk,
Míg szólnak dalaid, igéznek verseid
Amíg rád is és rólad emlékezünk.
Bandi, eztán már nélküled fogunk,
Ölelni, aludni, enni és inni,
Ám ígérem – míg élek bor mellett -
Felcsendül dalod, Magyarnak lenni!
Czifrák András: Magyarnak lenni
Magyarnak lenni átok,
Marsbéli mély árok,
Feneketlen száraz kút,
Rögös, köves botlós út
Magyarnak lenni kétség,
Érthetetlen, kényes szépség,
Lázas gyötrő mérges álom,
Kies sziklán omló várrom.
Magyarnak lenni romlás,
Görcsbe kötő görcsös bomlás,
Hideg-meleg kínzó remegés,
Fájdalmas szerelmes epedés.
Magyarnak lenni féltés,
Fejthetetlen talány, kérdés
Fáradt madár alkony egén,
Karmolás lelked hegén.
Magyarnak lenni titok,
Alattomos lassú gyilok,
Bocsáthatatlan nem szűnő vétek,
Rímtelen vers, hangtalan ének.
Magyarnak lenni fájás,
Gennyes seb, levedző vágás,
Billegés, szédító zuhanás,
Elvágyás, örök maradás.
Magyarnak lenni remény,
Sikoltás, éles késnek hegyén,
Húsba sütött, sistergő bélyeg,
Egy halálosan szép élet.
Ki több akart - s tudott – lenni a soknál.
Egy érdekes, különös, kiváló szerzet,
Ki képeket festett és dalokat is szerzett.
Ki nagy szemmel és szívvel,
Nézte e világot, ki helyettünk írt, kiáltott,
Kiállt ott, hol ember kellett a gátra,
Ki előre is látott, nem csak hátra.
Tested por lett, lent a földben,
Lám könnybe lábad szemünk,
Ám lelked és szellemed – ahogy megírtad –
Itt él bennünk, s velünk.
Ki születik az mind el is megy,
Te is csak addig lehetsz még velünk,
Míg szólnak dalaid, igéznek verseid
Amíg rád is és rólad emlékezünk.
Bandi, eztán már nélküled fogunk,
Ölelni, aludni, enni és inni,
Ám ígérem – míg élek bor mellett -
Felcsendül dalod, Magyarnak lenni!
Czifrák András: Magyarnak lenni
Magyarnak lenni átok,
Marsbéli mély árok,
Feneketlen száraz kút,
Rögös, köves botlós út
Magyarnak lenni kétség,
Érthetetlen, kényes szépség,
Lázas gyötrő mérges álom,
Kies sziklán omló várrom.
Magyarnak lenni romlás,
Görcsbe kötő görcsös bomlás,
Hideg-meleg kínzó remegés,
Fájdalmas szerelmes epedés.
Magyarnak lenni féltés,
Fejthetetlen talány, kérdés
Fáradt madár alkony egén,
Karmolás lelked hegén.
Magyarnak lenni titok,
Alattomos lassú gyilok,
Bocsáthatatlan nem szűnő vétek,
Rímtelen vers, hangtalan ének.
Magyarnak lenni fájás,
Gennyes seb, levedző vágás,
Billegés, szédító zuhanás,
Elvágyás, örök maradás.
Magyarnak lenni remény,
Sikoltás, éles késnek hegyén,
Húsba sütött, sistergő bélyeg,
Egy halálosan szép élet.
2011. július 14., csütörtök
A temetés
A temetés 2011.07.16 (Szombat) 15:00 Hejcén a portáján lesz. Ha a református templom renoválása addigra megtörténik, akkor ott kezdődik és a portán folytatódik
(3892 Hejce, Kossuth u. 7. Telefon: 36 (46) 306005 )
Üzenet:
Magdi néni - Bandi édesanyja - kérése, hogy a temetésre érkezők koszorút ne hozzanak, csak egy szál virágot!
Üzenet:
A mogyoróskai találka elmarad az idén. Bandi jóbarátai a temetésen találkoznak, melyet követően beszélhetjük meg a hogyan továbbot.
Üzenet:
Annyit szeretnék helyesbíteni, hogy a temetés 15.00-kor a templomban kezdődik , és utána 16.00-kor a Bandi házánál folytatódik. A templomot hejcén éppen restaurálják, ha esetleg nem lesz kész addigra akkor csak a Bandinál lesz , de a tiszteletes mindent megtesz, hogy befejezzék a munkálatokat péntekre.
Czifrák András Baráti Kör: Jóbarátok Névjegyzéke
Jelige: „
Testem por lesz, lent a földben,
egy napon, ha elmegyek,
ám a lelkem jóbarátok,
mindig itt lesz majd köztetek.
A Kör, megbonthatatlan
és a Körben mind egyek vagyunk,
hosszú láncban egy -egy láncszem,
úgy mi mind összetartozunk.” /czifi/
Testem por lesz, lent a földben,
egy napon, ha elmegyek,
ám a lelkem jóbarátok,
mindig itt lesz majd köztetek.
A Kör, megbonthatatlan
és a Körben mind egyek vagyunk,
hosszú láncban egy -egy láncszem,
úgy mi mind összetartozunk.” /czifi/
Mi Czifrák András jóbarátai aláírásunkkal igazoljuk szándékunkat, hogy ezúton is kifejezzük összetartozásunkat, egyben azzal (is) ápoljuk emlékét, szellemiségét, hogy minden évben Július hó
második hétvégéjén
- összegyűlünk és
- lejátsszuk, elénekeljük együttesen dalait.
A Névjegyzékbe regisztrálást a Temetést követően tervezzük.
Czifrák András: Velem légy
és a némaság torkomat rágja
ha kiáltásom nem hallik még
akkor kell ...hogy velem légy
...((kell) kell hogy velem légy)
Ha a magányból magas falak nőnek
és a félelmek majdnem felőrölnek
Ha feléd nyúlok, de nem foglak még
akkor kell ...hogy velem légy
...((kell) kell hogy velem légy)
Ha sötét árnyak vesznek körbe
és úgy érzem már mindörökre
Ha fényre várok s az éj nem oszlik még
akkor kell ...hogy velem légy
...((kell) kell hogy velem légy)
Ha a szavak már rám találtak
és a hangok szívembe vájtak
és a dal ajkamon útra kész
akkor kell ...hogy velem légy
...((kell) kell hogy velem légy)
solo
Velem légy, velem fáradj
Velem tűrj, velem lázadj
Velem hidj, velem tagadj
Velem menj, velem maradj
Velem légy, velem álmodj
Velem égj, velem lángolj
Velem hűlj, velem hevülj
Velem sírj, velem derűlj
Velem szólj, velem hallgass
velem lépj, hogy velem tarthass
míg föld a föld,
és ég az ég
velem légy
Czifrák András: Induló
Ezredmagammal
kik többek akarnak lenni
jövök.
eretnek agyammal
itt vagyok.
húsomnak még nincsen égett szaga
tüzes koronát nem láttam még
máglyát eszem érzem
hevével edzem vérem
tűz leszek
nem alszom.
kik többek akarnak lenni
jövök.
eretnek agyammal
itt vagyok.
húsomnak még nincsen égett szaga
tüzes koronát nem láttam még
máglyát eszem érzem
hevével edzem vérem
tűz leszek
nem alszom.
A versek 1969-1985 között születtek.
2011. július 13., szerda
2011. július 12., kedd
Magyarnak lenni
Czifrák András: Magyarnak lenni
Magyarnak lenni átok,
Marsbéli mély árok,
Feneketlen száraz kút,
Rögös, köves botlós út
Magyarnak lenni kétség,
Érthetetlen, kényes szépség,
Lázas gyötrő mérges álom,
Kies sziklán omló várrom.
Magyarnak lenni romlás,
Görcsbe kötő görcsös bomlás,
Hideg-meleg kínzó remegés,
Fájdalmas szerelmes epedés.
Magyarnak lenni féltés,
Fejthetetlen talány, kérdés
Fáradt madár alkony egén,
Karmolás lelked hegén.
Magyarnak lenni titok,
Alattomos lassú gyilok,
Bocsáthatatlan nem szűnő vétek,
Rímtelen vers, hangtalan ének.
Magyarnak lenni fájás,
Gennyes seb, levedző vágás,
Billegés, szédító zuhanás,
Elvágyás, örök maradás.
Magyarnak lenni remény,
Sikoltás, éles késnek hegyén,
Húsba sütött, sistergő bélyeg,
Egy halálosan szép élet.
Mi dolgunk a világban?
Mi dolgunk a világban? Kérdezte a DUNA TV riportere Banditól az Arcélek c. műsorban, aki így válaszolt: "Tulajdonképpen ezen a kérdésen nem sokat gondolkoztam, de volt az életemnek olyan fázisa, amikor azért dönteni kellett arról hogy hogyan, mi végre tegyem a dolgaimat. S akkor úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoody nagyságok, hogy kezünk lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén ... hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban ami nyom, ami megmarad. Ami marad."
Az DUNA TV Arcélek c. műsorban a Videotár -ban a 14. ablakban található meg a Bandiról készült műsor.
2011. július 11., hétfő
Bandi dalszövegkönyve letölthető
Összeszerkesztettem Bandi dalszövegkönyvét.
"Kinek szép lelkében az ének, az hallja csak mások énekét is szépnek."
"Kinek szép lelkében az ének, az hallja csak mások énekét is szépnek."
E dalokban (is) testesül meg Bandi jóbarátunk lelke, így akkor közöttünk van, ha e dalokat halljuk. Mikor pedig magunk is énekeljük együtt, úgy őrizzük a lelkét.
A Pátria daloskönyv itt tölthető le!
A Kantrijó daloskönyv itt tölthető le!
2011. július 10., vasárnap
ABA-ÚJ-SÁG Egyesület
Az egyesület elnöke: Czifrák András
Az egyesület titkára: Homonnay Zoltán
Az egyesület kincstárnoka: Rácz László
A felügyelő bizottság elnöke: Sándor Béla
A felügyelő bizottság tagjai:
Mezei András Olivér
Vezse Attila
Az egyesület titkára: Homonnay Zoltán
Az egyesület kincstárnoka: Rácz László
A felügyelő bizottság elnöke: Sándor Béla
A felügyelő bizottság tagjai:
Mezei András Olivér
Vezse Attila
Csatárlánc a Pátria együttes volt tagjaira!
Kérem hogy az alábbi lista tagjai egymást keressék és értesítsék Bandi halálhíréről és temetéséről:
Szöllősi Tibor alapító
Tilk László Géza alapító
Barbócz Sándor
Marosi Tibor
Mátrai István
Szathmári László
Szmola Ernő
Kátai István
Tóth László
Iván Ildikó
Bálint Ádám
Mohos Péter
Hábel Tamás
Leszták István
Antal Zsolt
Póta György
Márton Csaba
Csordás László
Papp István
Pinczés József
Simándi János
Vres János
Bencsik László
Sarkadi Tamás
Kosztyu Zsolt
Balázs József
Szabó Géza
Dévai Zsolt
Makranci Béla
Molnár Jenő
Kovács Péter
Petrovics József
Szöllősi Tibor alapító
Tilk László Géza alapító
Barbócz Sándor
Marosi Tibor
Mátrai István
Szathmári László
Szmola Ernő
Kátai István
Tóth László
Iván Ildikó
Bálint Ádám
Mohos Péter
Hábel Tamás
Leszták István
Antal Zsolt
Póta György
Márton Csaba
Csordás László
Papp István
Pinczés József
Simándi János
Vres János
Bencsik László
Sarkadi Tamás
Kosztyu Zsolt
Balázs József
Szabó Géza
Dévai Zsolt
Makranci Béla
Molnár Jenő
Kovács Péter
Petrovics József
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




