Mi végre?

"... úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoody nagyságok, hogy kezünk lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén ... hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban ami nyom, ami megmarad. Ami marad." /czifi/

Keresés ebben a blogban

2011. július 26., kedd

Hétköznapi csodáink

Azt, hogy mi módon élünk tovább már sokan kutatták. Nincs vallás, amelynek ne lenne tanítása erre az esetre, azaz a halálunk utáni "életünkre". Lám korunkban ma már sok minden megjeleníthető az információtechnológia segítségével.
Itt van mindjárt ez a kis videoklipp, amelyen Ádi unokám nézi a Barnabás a kócbohóc c. gyerekdarabját Bandinak. Lám hogy vándorol a szellemiség. Bandi elképzelte, leírta. Mások - talán az abaújszántói jóbarátok - előadták, majd feltették az Internetre. Ádi már ismeri a hangfelvételről a dalok nagy részét és a történetet is, sőt elkészítettünk egy "bábszínházat" is amely segítségével mi is játszunk már részleteket. Bandi üzenete - meséje - a gyerekekhez mára így is eljuthat.
Lám lám, milyen okos az én kis unokám, mikor vigasztalásomra úgy mondta: "Ne szomorkodj papi. Itt énekel Bandibácsi." Egy gyereknek ugye a képzelet és a valóság között nem túl nagy a távolság és azt hiszem, ha hagyjuk lelkünkben a gyereket, úgy valóban velünk él az, akiről úgy véljük elment, elvesztettük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése