Mi végre?

"... úgy gondoltam, hogy úgy kellene élni, valami nyomot hagyjon az ember. Nem feltétlen úgy, mint a hollywoody nagyságok, hogy kezünk lábunk nyomát valahol egy-egy fényes utca kövén ... hanem az életben magában, akár egy porontyban, akár egy újságban, akár egy versben, egy képben, bármiben, bármi olyanban ami nyom, ami megmarad. Ami marad." /czifi/

Keresés ebben a blogban

2011. július 25., hétfő

Czifrák András: Az utolsó szó jogán

Hadd szóljak még egyszer
az utolsó szó jogán,
mielőtt az őrvény elragad,
s az Élet, a nagy hal
rámharap.
Hadd szóljak, mielőtt
rnegpattan bennem egy ét,
mellyel minden véget ér;
mielőtt az utolsó szá1 is
elszakad,
s lényem e groteszk,
nagy világban
egyedül marad,
Hadd szóljak még egyszer
az utolső szó jogán,
mielőtt az első gond rámköszön,
s kérdések, kételyek hadával
magam mérkőzöm.
Hadd szóljak még egyszer
a régi falakhoz,
a kopott lépcsőkhöz,
a kilincshez,
a csengőhöz,
a krétához,
a táblához;
Hadd fussak a folyosók hűsén,
1ábamma1 érintve a követ,
Hadd halljak ezer neszt,
pisszenést.
Hadd tomboljak fájón lelkem sebén:
ma véget ér.
Könny.
Sírni nem, azt nem lehet,
könnyű könnyekkel temetni
emlékeket.
Sóhajtanak a falak,
s a málló vakolat
hívón int felém:
egy utolsó sétát még.
A kaput velesírva nyitom.
Itt indultam négy éve;
mennyi okosat vártam,
mennyi jót találtam.

Már tudom,
hiába volt
álkozni könyvet, tanárt,
az időt nem pótolhatom,
s már tudom,
hiába volt
haragom a kései csengők,
a röpdolgozatok miatt,
Itt értek első nagy pofonok,
hogy megtudjam,
jöhetnek nagyobbak, igaziak;
s hogy újra talpra kell állni,
ha megbotlom;
s hogy szám van,
szólhatok.
Itt szövődtek ifjúkorom
évei, napjai, percei alatt
titkos kis szerelmek,
melyeket elrontott egyetlen pillanat.
Itt tanultam meg látni,
itt újjászülettem,
itt újból születtem,
itt emberré lettem.

Hadd szóljak még egyszer
az utolsó szó jogán,
mielőtt az őrvény elragad,
s az Élet, a nagy hal
rámharap.
Hadd szóljak, mielőtt
megpattan bennem egy ér,
mellyel minden véget ér;
mielőtt az utolsó szál is
elszakad,
s lényem e groteszk,
nagy világban
egyedül marad;
mielőtt a szabadság gondolatával megbirkózom;
mielőtt rájövök, hogy
folyó vagyok, avagy csak a
vagy több, aki azt akarja,
hogy ura önmagának,
társa másnak legyen,
a soknál is többet tegyen,
nemcsak a békést kutatja, a kibúvókat, de
evez az örvények labirintusában,
kijut nyílt vizekre,
Ó, bizakodás.
Ó, ami szép és nemes, mely rámtapadt
és megfogant.
Légy társam, légy jó társ,
s ha az a szál
végleg elszakad,
kérlek velem légy,
engem soha e1 ne hagyj!

Czifrák Andrásaz iskola volt diákjának 1971. évi ballagási ünnepélyre írt verse
/Hálás köszönet Stula jóbarátnak a vers megküldéséért./

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése